Dreher IPA

A Soproni IPA kirobbanó sikerét követő harmadik évben a Dreher is kifőzte a magáét, megjött a Dreher IPA. Persze voltak már erre utaló jelek, tavaly októberben a Dreher Kalandor IPA-t néhány kiemelt vendéglátóhelyen csapra emelték, majd nagy csönd…

csapon a Dreher Kalandor IPA
csapon a Dreher Kalandor IPA – kép forrása: szuretlen.hu

Sajtóközlemény

Az India Pale Ale egy felsőerjesztésű sör, amelyet az angol sörfőzőmesterek a XVIII. század végén fejlesztettek ki, hogy magas komlótartalmuknak köszönhetően tovább őrizzék meg a minőségüket és így a távoli gyarmatokra is minőségromlás nélkül szállíthatóak legyenek. Az IPA típusú sörök jelenleg nemzetközi szinten a második legnépszerűbb típusnak számítanak a Dreher Antal által világhírűvé tett lágerek után.

Séra Péter, a Dreher Sörgyárak sörtermelési főmérnöke ezt mondta az új sörről:

Az elmúlt két évben rendkívül jó tapasztalatokat szereztünk az első felsőerjesztésű sörünkkel, a Dreher Pale Ale-el. A tavaly bemutatott Red Ale szintén azonnal sikeres lett a fogyasztók körében. Ezért is döntöttünk úgy, hogy itt az ideje elkészítenünk egy olyan receptúrát, amely karakteresen keserű és határozottan testes, azaz egy valódi, izgalmas India Pale Ale. A Dreher IPA elkészítéséhez Citra, Mosaic, Cascade, Centennial, Azacca és Pekko komlót használunk.

A Dreher IPA a hatodik variánsként érkezik a márka családjába a Bak, a Hidegkomlós, a Pale Ale, a Red Ale és a Félbarna Hidegkomlós mellé. Mindegyik típus kizárólag 3 klasszikus összetevőt tartalmaz: árpamalátát, komlót és kristálytiszta vizet. A domináns komlózottságának köszönhető 35-ös IBU értékével figyelemreméltó a kategóriájában – a nemzetközi szinten bevezetett skála, az „International Bittering Units” 0 és 100-as érték között értékeli a sörök keserűségét.

Az új variáns 2020. április elejétől kapható a boltokban, a többi variánssal megegyező áron.

Dreher IPA 6-féle komlóval
Dreher IPA 6-féle komlóval

Jellemzők – Dreher IPA

A Dreher IPA egy igazi sörkülönlegesség, amely karakteres ízével, domináns komlójával, és aranyló színével igazán markáns élményt nyújt.

  • Típus: pale ale (felsőerjesztésű)
  • Kiszerelés: doboz (500 ml), palack (500 ml)
  • Összetétel: víz, árpamaláta, komló, komlókivonat
  • Alkoholtartalom (ABV): 5.4%
  • Keserűség (IBU): 35
  • Szín (SRM / EBC): N/A
  • Eredeti szárazanyag-tartalom (Balling): N/A
  • Származási hely: Magyarország (Budapest)
  • ÉrtékelésUntappd / RateBeer

Személyes vélemény

Kövesd a Kocsmablogot weben, Facebook-on és Instagramon, és ha úgy van: Mutass egy kocsmát!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük