Hasznosan telt a karantén a hazai kisüzemi sörfőzdék egyik úttörőjének, a Szent András Sörfőzdének sörműhelyében. A korlátozások alatt eddig a fejlesztésekről és az új lehetőségek kiaknázásáról szólt sok minden. Ennek első lépcsőfoka egy teljesen új projekt, ami minden sörfőző álma is egyben: egy erre kialakított játszótér, ahol minden lehetséges. A főzde sörfőzői szerint ugyanis:

Lehetetlen sör nincs, csak meg nem főzött sör van.

A TesztAndrás névre keresztelt kísérleti labor munkájához a megszokott stábon túl a házisörfőzőként is dolgozó, a szakma által nagyra becsült Mátyus Tomi és Kiss Máté sörfőzők is csatlakoztak. A projekt célja elsősorban a főzde régi receptjeinek tovább csiszolása, az eddig dédelgetett álmok megvalósítása, kísérletek új összetevőkkel és felejthetetlen élmények átélése mind sörfőző, mind fogyasztói szemmel.

Limitált kiadás

Ebben a munkafolyamatban limitált kiadású, csupán pár ezer palackból álló small batch-szériák készülnek, melyek egy-egy alapanyaggal, egy-egy sör újragondolásával, vagy a sörfőzők képzeletének, (és néha az eszközök technikai) határaival játszanak. Ezekből mindösszesen 8000-8000 palack készül. A projekt során a főzde több stílussal és megannyi izgalmas alapanyaggal való kísérletezést tervez.

A kollaboráció és a világ minden tájáról összeválogatott alapanyagokkal való kísérletezés eddig sem állt távol a Szent András Sörfőzdétől. A TesztAndrás projektet felvezető Vári Nővérek sörsorozat megálmodását két vérbeli gerillafőző neve is fémjelezte. A Vári Nővérek többrészes sörsorozatának különleges receptúráit Kővári “Armando Ochoa-Csakajósör” Gergő és Marosvári “Ogre” László a főzde sörfőzőivel együtt közösen dolgozták ki.

Oda-vissza kommunikáció

A békésszentandrási kisüzem mindig erős kapcsolatot ápolt a fogyasztóival, legyen szó szakmai edukációról, mint az Ogre Bácsi Söregyetem, ahol a résztvevők a sörfőzéssel, vagy sörtörténettel kapcsolatos előadásokon vehettek részt, de különleges akciókkal is segítette a vendéglátóhelyek bezárása miatt otthon maradt sörbarátokat. A TesztAndrás sörök kapcsán egy zárt TesztAndrás Klub Facebook-csoportot is indítottak, ahol a fogyasztók véleményére helyezik a hangsúlyt. A csoport tagjai első kézből értesülhetnek az új TesztAndrás kísérleti sörökről, betekinthetnek a kulisszák mögé, kérdezhetnek, informálódhatnak a főzde sörfőzőitől, privát online eseményekhez csatlakozhatnak, elmondhatják a tapasztalataikat a kísérleti sörökről, sőt véleményükkel akár alakíthatnak is a jövőbeli small batch főzeteken.

Jellemzők – TesztAndrás Kappa.04

A Kappa.04 az első, már-már cukrászati szempontból is irigylésre méltó Szent András pastry ale, ami az osztrák barátaink világhírű almásrétesének, – ahogy ők nevezik: Apfelstrudel – mintájára készült el. Ezt a rétest többnyire vaníliafagylalttal szolgálják fel, így a valódi vanília őrlemény a Kappa.04-ből sem hiányozhat. Savanykás almás jegyek, édeskés fahéj és intenzív vaníliaillat egy nem túl édes, de sörként és sütiként is fenséges desszertsörben. 

  • Sörpremier: 2022.
  • Típus: pastry ale (felsőerjesztésű)
  • Kiszerelés: palack (330 ml)
  • Összetétel: víz, árpamaláták (Pale, Müncheni, Caramünich), zabpehely, alma 50% (sűrítményből), komló (Magnum), sörélesztő (Fermentis S-04), vanília őrlemény, vanília kivonat, fahéj őrlemény
  • Alkoholtartalom (ABV): 4,2%
  • Keserűség (IBU): 25
  • Szín (EBC): 22
  • Eredeti szárazanyag-tartalom (Balling): 15,5°
  • Származási hely: Magyarország (Békésszentandrás)
  • ÉrtékelésUntappd / RateBeer

Jellemzők – TesztAndrás Gamma.10/B

A Gamma.10/B, a klasszikus cseh pils, másnéven desítka/tízeske (ami itt a Balling-fokra utal) hidegkomlós, modernizált változata. Míg a hagyományos változat malátaközpontú, ez a sör inkább a cseh komlóról szól. A kellemes keserűséget és a sör gerincét a malátás jegyek mellett a Saaz és a Premiant komlók fűszeresebb aromái adják, melyhez alacsony alkoholtartalom és lágy kortyérzet párosul.

  • Sörpremier: 2022.
  • Típus: dry hopped lager (alsóerjesztésű)
  • Kiszerelés: palack (330 ml)
  • Összetétel: víz, árpamaláták (Pilseni, Müncheni), komló (Saaz, Premiant), sörélesztő (Fermentis S-04)
  • Alkoholtartalom (ABV): 4,2%
  • Keserűség (IBU): 25
  • Szín (EBC): 13
  • Eredeti szárazanyag-tartalom (Balling): 10,0°
  • Származási hely: Magyarország (Békésszentandrás)
  • ÉrtékelésUntappd / RateBeer

Jellemzők – TesztAndrás Gamma.10/A

A Gamma.10/A desítka, másnéven tízeske a pilsek alap- és egyben ékköve. Egy 10 Ballingos változat, melyet először a csehországi Pilsenben főztek azzal a céllal, hogy alacsony szárazanyag-tartalom mellett is lehet jó minőségű ivósabb, beszélgetős sört főzni. A látványra is elegáns, tükörsima, szűrt verzió alacsony alkoholtartalommal, dús fehér habbal tökéletes sör egy hosszabb estéhez, vagy akár az egész hétvégi pihenéshez.

  • Sörpremier: 2022.
  • Típus: lager (alsóerjesztésű)
  • Kiszerelés: palack (330 ml)
  • Összetétel: víz, árpamaláták (Pilseni, Müncheni), komló (Saaz, Premiant), sörélesztő (Fermentis S-04)
  • Alkoholtartalom (ABV): 4,2%
  • Keserűség (IBU): 22
  • Szín (EBC): 13
  • Eredeti szárazanyag-tartalom (Balling): 10,0°
  • Származási hely: Magyarország (Békésszentandrás)
  • ÉrtékelésUntappd / RateBeer

Jellemzők – TesztAndrás Gamma.41

A Gamma.41 füstölt kolbász kenyérrel egy füstös sör 50% füstölt malátával, vastagabb testtel, pirospaprika őrleménnyel, paprikasűrítménnyel, köménymaggal és fokhagymával, hiszen Békésben nem csak a kerítés van kolbászból!

  • Sörpremier: 2022. április 1.
  • Típus: smoked beer (felsőerjesztésű)
  • Kiszerelés: palack (330 ml)
  • Összetétel: víz, árpamaláták (bükkfán füstölt, vienna, RedX, Melanoidin, festő), komló (Perle), sörélesztő (Fermentis S-04)
  • Alkoholtartalom (ABV): 5,6%
  • Keserűség (IBU): 12
  • Szín (EBC): 36
  • Eredeti szárazanyag-tartalom (Balling): 13,5°
  • Származási hely: Magyarország (Békésszentandrás)
  • ÉrtékelésUntappd / RateBeer

Jellemzők – TesztAndrás Beta.06

Intenzív amerikai komlók harmóniája egy kétszer hidegkomlózott illatos west coast stílusú dupla ipában. A magas alkoholtartalomból és a vastag testből adódó édeskés nyitányt a férfiasan erőteljes komlókeserű támogatja, teret engedve az Idaho és Chinook komlók trópusi gyümölcsökre emlékeztető aromájának. Ha eddig srácként kóstoltál, ez férfit farag belőled!

  • Sörpremier: 2022. február 11.
  • Típus: West Coast Double IPA (felsőerjesztésű)
  • Kiszerelés: palack (330 ml)
  • Összetétel: víz, árpamaláta (Pale, Vienna, Redx, Caramünich), komló (Chinook, Idaho, Magnum), élesztő (Fermentis US-05)
  • Alkoholtartalom (ABV): 8,0%
  • Keserűség (IBU): 85
  • Szín (EBC): 37
  • Eredeti szárazanyag-tartalom (Balling): 20,5°
  • Származási hely: Magyarország (Békésszentandrás)
  • ÉrtékelésUntappd / RateBeer

Jellemzők – TesztAndrás Gamma.07

Négyzetre emelt cseh lager. Ennél a pilsnél a tradicionális cseh sörök több évszázados hagyománya találkozik a modern kisüzemi lagerekkel. Egyszerre komlóhangsúlyos gyógynövényes, füves ízvilág, egyúttal könnyen iható, jól csúszó közepes testtel.

  • Sörpremier: 2021. augusztus 16.
  • Típus: szűretlen hopped pils (alsóerjesztésű)
  • Kiszerelés: palack (330 ml)
  • Összetétel: víz, árpamaláta (Pilseni, Vienna, Müncheni), komló (Saaz, Premiant, Kazbek, Perle), élesztő (W34/70 Lager)
  • Alkoholtartalom (ABV): 4,9%
  • Keserűség (IBU): 45
  • Szín (EBC): 14
  • Eredeti szárazanyag-tartalom (Balling): 13,0°
  • Származási hely: Magyarország (Békésszentandrás)
  • ÉrtékelésUntappd / RateBeer

Jellemzők – TesztAndrás Beta.12

A Vic Secret ausztrál komló a trópusi gyümölcsök, a gyógynövények, a fenyő és a golgotavirág aromáit kölcsönzi ennek a ragyogóan borostyán színű vörös ipa sörnek, melyben a malátás jegyek markánsabbnak tűnnek társainál. A Vic Secretnek igen magas a keserűséget befolyásoló alfa-sav tartalma, így az erősen malátás nyitányt egy tekintélyt parancsoló, kissé földes keserűség zárja. 

  • Sörpremier: 2021. július 3.
  • Típus: S.M.A.S.H IPA (felsőerjesztésű)
  • Kiszerelés: palack (330 ml)
  • Összetétel: víz, árpamaláta (Red Malt), komló (Vic Secret), élesztő (Fermentis US-05)
  • Alkoholtartalom (ABV): 5,6%
  • Keserűség (IBU): 60
  • Szín (EBC): 49
  • Eredeti szárazanyag-tartalom (Balling): 13,5°
  • Származási hely: Magyarország (Békésszentandrás)
  • ÉrtékelésUntappd / RateBeer

Jellemzők – TesztAndrás Beta.09

A Brut IPA legfontosabb tulajdonsága a szárazság, innen ered a pezsgős BRUT megnevezés. A magas szénsavtartalom, az új-zélandi nelson sauvin komló fehérboros, szőlős ízkarakterei és a buborékok könnyed játéka teszi ezt az ipát egy igazán különleges, komplex sörélménnyé.

  • Sörpremier: 2021. július 3.
  • Típus: Brut IPA (felsőerjesztésű)
  • Kiszerelés: palack (330 ml)
  • Összetétel: víz, árpamaláta (Pale Malt), komló (Mosaic, Nelson Sauvin), élesztő (Fermentis US-05)
  • Alkoholtartalom (ABV): 4,9%
  • Keserűség (IBU): 23
  • Szín (EBC): 13
  • Eredeti szárazanyag-tartalom (Balling): 10,0°
  • Származási hely: Magyarország (Békésszentandrás)
  • ÉrtékelésUntappd / RateBeer

Jellemzők – TesztAndrás Beta.22

Egy halványbarack színű, kellemesen fűszeres, markánsan komlózott neipa valódi sárgabarackkal és bazsalikommal. Könnyed gyümölcsös, de igazán karakteres felfrissülés.

  • Sörpremier: 2021. június 11.
  • Típus: New England IPA (felsőerjesztésű)
  • Kiszerelés: palack (330 ml)
  • Összetétel: víz, árpa-, búza-, és zabmaláta (Pale Malt, Búzamaláta, Carapils, Melanoidin, Müncheni, zabmaláta, zabpehely), komló (Simcoe, Cashmere, Amarillo, Cascade, Centennial, Galaxy), élesztő (Fermentis S-33), sárgabarack 10% (sűrítményből), bazsalikom
  • Alkoholtartalom (ABV): 5,6%
  • Keserűség (IBU): 36
  • Szín (EBC): 28
  • Eredeti szárazanyag-tartalom (Balling): 10,0°
  • Származási hely: Magyarország (Békésszentandrás)
  • ÉrtékelésUntappd / RateBeer

Jellemzők – TesztAndrás Beta.21

Az idei Nyúlon Innen limitált kiadású húsvéti sör újabb víziója: egy tartalmas neipa hatféle komló és ugyanennyi maláta frissítő találkozásában.

  • Sörpremier: 2021. június 11.
  • Típus: New England IPA (felsőerjesztésű)
  • Kiszerelés: palack (330 ml)
  • Összetétel: víz, víz, árpa-, búza-, és zabmaláta (Pale Malt, Carapils, Melanoidin, Müncheni, búzamaláta, zabmaláta, zabpehely), komló (Simcoe, Cashmere, Amarillo, Cascade, Centennial, Galaxy), élesztő (Fermentis S-33), élesztő (Fermentis S-33)
  • Alkoholtartalom (ABV): 5,6%
  • Keserűség (IBU): 36
  • Szín (EBC): 26
  • Eredeti szárazanyag-tartalom (Balling): 14,5°
  • Származási hely: Magyarország (Békésszentandrás)
  • ÉrtékelésUntappd / RateBeer

Jellemzők – TesztAndrás Delta.26

Egy dupla belga búza. Ez a sör egy belga búzasörhöz képest több beltartalommal, a fajta jellegéből fakadóan frissítő narancshéjjal, korianderrel, és magasabb alkoholfokkal készült, mely még izgalmasabbá teszi az kóstolás élményét.

  • Sörpremier: 2021. május 14.
  • Típus: Dubbelwit (felsőerjesztésű)
  • Kiszerelés: palack (330 ml)
  • Összetétel: víz, árpa- és búzamaláta (búza, Pilseni, Carapils, Vienna), komló (Magnum), sörélesztő (Fermentis T-58), koriander, narancshéj
  • Alkoholtartalom (ABV): 4,4%
  • Keserűség (IBU): 10
  • Szín (EBC): 7
  • Eredeti szárazanyag-tartalom (Balling): 12,0°
  • Származási hely: Magyarország (Békésszentandrás)
  • Értékelés: Untappd / RateBeer

Jellemzők – TesztAndrás Alfa.05

Ez egy összesen 5 kg Earl Grey teával és bergamott naranccsal készült angol porter kísérlet. Nem egy 2017-es Esthajnal remake, annál ivósabb, könnyebb. A teát nem csak belefőzték a sörbe, hanem „hidegteáztak” is vele.

  • Sörpremier: 2021. május 3.
  • Típus: Porter (felsőerjesztésű)
  • Kiszerelés: palack (330 ml)
  • Összetétel: víz, árpamaláta (Maris Otter Pale, Müncheni, SpecX, Melanoidin, csokoládémaláta, pörkölt árpa), komló (East Kent Golding, Hallertau Perle), sörélesztő (Fermentis S-04)
  • Alkoholtartalom (ABV): 4,9%
  • Keserűség (IBU): 25
  • Szín (EBC): 85
  • Eredeti szárazanyag-tartalom (Balling): 13,0°
  • Származási hely: Magyarország (Békésszentandrás)
  • Értékelés: Untappd / RateBeer

Jellemzők – TesztAndrás Delta.13

A klasszikus belga búzasör narancshéjas, korianderes jegyei az évszakra jellemző tavaszi köntösbe öltöztetve, kellemesen bodzás lecsengéssel.

  • Sörpremier: 2021. április 20.
  • Típus: Witbier (felsőerjesztésű)
  • Kiszerelés: palack (330 ml)
  • Összetétel: víz, árpa- és búzamaláta (búza, Pilseni, Carapils, Vienna), komló (Magnum), sörélesztő (Fermentis T-58), bodzavirág sűritmény, koriander, narancshéj
  • Alkoholtartalom (ABV): 6,0%
  • Keserűség (IBU): 10
  • Szín (EBC): 7
  • Eredeti szárazanyag-tartalom (Balling): 12,0°
  • Származási hely: Magyarország (Békésszentandrás)
  • Értékelés: Untappd / RateBeer

Jellemzők – TesztAndrás Beta.11

Már-már kókuszos karakterjegyeket hozó, Sabro komlóval főzött, – ám cseppet sem túlbonyolított – s.m.a.s.h ipa.

  • Sörpremier: 2021. február 5.
  • Típus: S.M.A.S.H IPA (felsőerjesztésű)
  • Kiszerelés: palack (330 ml)
  • Összetétel: víz, árpamaláta (Pale Malt), komló (Sabro), élesztő (Fermentis US-05)
  • Alkoholtartalom (ABV): 6,0%
  • Keserűség (IBU): 54
  • Szín (EBC): 25
  • Eredeti szárazanyag-tartalom (Balling): 14,5°
  • Származási hely: Magyarország (Békésszentandrás)
  • ÉrtékelésUntappd / RateBeer

Jellemzők – TesztAndrás Beta.03

Duplán hidegkomlózott, az illatokkal merészen játszó west coast ipa.

  • Sörpremier: 2021. február 5.
  • Típus: West Coast IPA (felsőerjesztésű)
  • Kiszerelés: palack (330 ml)
  • Összetétel: víz, árpamaláta (Pale, Carapils, Müncheni), komló (Chinook, Amarillo, Centennial), élesztő (Fermentis US-05)
  • Alkoholtartalom (ABV): 6,0%
  • Keserűség (IBU): 54
  • Szín (EBC): 39
  • Eredeti szárazanyag-tartalom (Balling): 15°
  • Származási hely: Magyarország (Békésszentandrás)
  • ÉrtékelésUntappd / RateBeer

Gyártó adatlap – Szent András Sörfőzde


Iszol te rendesen?

esemény italok érdekesség