A keserűlikőr-fogyasztás és a kávézás egyaránt évszázados múltra tekint vissza számos európai országban, így Magyarországon is. Ezt a két hagyományt egyesíti innovatív módon az Unicum Barista, amelynek fő alkotóelemei az Unicum és az arabica kávé. Az ital tölgyfahordós érleléssel nyeri el végleges karakterét.

Majd 3 év kísérletezés

A termékfejlesztés során nagy hangsúlyt fektettek az ideális kávékomponens megtalálására: közel 30 kávékeveréket teszteltek Tóth Sándor többszörös bajnok barista segítségével. A kávészakértő a termék kapcsán azt mondta:

Nagyon hosszú közös gondolkodás vezetett az Unicum Barista megalkotásáig, míg végül megtaláltuk azt a kávékeveréket, ami a legjobban kiegészíti az Unicum jellegzetes ízét. Egy Bányai László Costa Rica-i ültetvényéről származó, úgynevezett honey eljárással feldolgozott Caturra catuai variánst is felhasználunk, amelyhez a kávébabokat a rajtuk lévő mézes réteggel együtt szárítottuk.

Zwack Sándor, a Zwack Unicum Nyrt. igazgatóságának elnöke hozzátette:

Nagy öröm számunkra, hogy ebben a rendkívüli, kihívásokkal teli időszakban egy olyan fejlesztésről számolhatunk be az Unicum Barista bemutatásával, amely a Zwack Unicum életében, és a likőrgyártás, illetve a kávézás hazai történetében egyaránt fontos mérföldkőnek minősül. Hosszú utat tettünk meg az elmúlt években, mire eljutottunk egy olyan különleges ital megalkotásáig, amely minden elemében híven tükrözi e két terület itthoni hagyományait.

Koffein tartalom

Mennyi koffeint tartalmaz egy pohár Unicum Barista? Hangzott el egy Zwack pincelátogatás során a kérdés. Túravezetőnk elmondása szerint, ha csak a koffeintartalmat vesszük alapul, akkor 4-6 egységnyi Unicum Barista felel meg egy egységnyi presszókávénak. Ugyanakkor fontos, hogy az Unicum Barista alkoholtartalma miatt ugyanazt az élénkítő hatást azért ne várjuk tőle.

Vendéglátós premier

A likőrfogyasztás és a kávézás tradicionálisan kötődik a vendéglátóhelyekhez, a múlt század első felének kávéházaitól kezdve a presszókon és a jelenkor kisebb-nagyobb kávézóin át egészen az éttermekig, bárokig. Ezek a helyek ráadásul immár több évtizede a Zwack Unicum hűséges és megbízható partnerei. A vállalat ezért a Covid-tól súlytott nehéz helyzetben a szektort a maga eszközeivel úgy próbálta támogatni, hogy az érdeklődők kizárólag a kiválasztott vendéglátóhelyeken jussanak az Unicum Baristához.

Unicum Barista
éjfekete Unicum Barista

Kávés Unicumot mindenkinek!

A komplex ízvilágot megidéző, csak természetes összetevőkből álló Unicum Barista 2021. április elsejétől a kiskereskedelmi üzletek polcain is megtalálható.

A kávézás élményét a török hódoltság óta élvezik a magyarok, míg a legenda szerint II. József császárt és magyar királyt először 1790-ben kínálta meg Unicummal udvari orvosa, dr. Zwack azzal a titkos recept alapján készülő gyógynövény likőrrel, amely napjainkig az egyik legnépszerűbb Magyarországon.

A vállalat legújabb innovációja, az Unicum Barista a hagyományok tiszteletével, de a mai trendeknek megfelelően egyesíti a reggelek állandó kísérőjét és a legendás gyógynövénylikőrt.

Egy gondolat erejéig Zwack Sándor személyes élményeibe is bepillantást enged:

Gyerekkorom óta azt láttam a családomban, hogy a kávé- és az Unicum-fogyasztás rituáléi nagyon hasonlóak: a pillanatnak adózva, az ital ízét és aromáját élvezve itták ebéd után az espressót, vagy a keserűlikőrt, ha összeültünk esténként beszélgetni. Régóta gondolkodtunk már azon, hogy az Unicumot kávéval ötvözzük, és nagyon örülünk, hogy mások szerint is nagyon jól illenek egymáshoz ezek az alkotóelemek.

Jellemzők – Unicum Barista

  • Típus: gyógynövény likőr
  • Kiszerelés: palack (40 ml, 100 ml, 200 ml, 500 ml, 700 ml, 1000 ml)
  • Összetevők: víz, finomszesz, 40 féle gyógy- és fűszernövény kivonat, arabica kávé
  • Alkoholtartalom: 34,5%
  • Származási hely: Magyarország (Budapest)
Unicum Barista
Unicum Barista kávészemekkel tálalva

Gyártó adatlap – Zwack Unicum Nyrt.


Iszol te rendesen?

esemény italok érdekesség