Koronavírus ide vagy oda, sorra jönnek ki a kisüzemi sörfőzdék és a nagyüzemi sörgyárak termékújításaikkal, mintha kötelező lenne. Az elmúlt évek tendenciája alapján mondjuk a Borsodi Sörgyártól aligha lehetett számolni ezzel, erre most olyan külcsínnel pakolták le az asztalra a sajátjukat, hogy akkor is utánanyúlsz, ha nem hiszel benne. És az összetevők közül kimaradt a kukorica…
Hopláger a Borsoditól
A Borsodi Sörgyár márciustól elérhető termékújdonsága, a Borsodi Hoppy az úgynevezett hoplágerek közé tartozik. Vagyis olyan világos sör, ami bátrabb komlóhasználatával nemcsak keserűséget, hanem aromákat is visz a sörbe. Különleges kombinációja a könnyen fogyasztható üde láger és az erősebben komlózott felső erjesztésű söröknek.
Vuleta Zsolt, a Borsodi Sörgyár ügyvezetője az újdonságról elmondta:
Rendkívül büszkék vagyunk a Borsodi Hoppy-ra, ezzel az új sörünkkel egy új időszak veszi kezdetét a Borsodi Sörgyár életében. Az elmúlt két évben elsősorban a gyárunk fejlesztésére, a logisztikai rendszerünk megújítására és a kereskedelmi partnereinkkel folytatott közös munkára koncentráltunk. Ennek eredményeként pedig jelentősen növeltük gyárunk kapacitását és tavaly egy stagnáló piacon sikerült növekednünk. Egyszóval leraktuk az alapokat. Most erre a sikerre építkezve elérkezett az idő, hogy meglepjük a hazai sörkedvelőket egy különleges, mégis könnyen fogyasztható minden alkalomhoz illő sörrel.
Az élet habos oldala
A Borsodi Sörgyár számára mindig is fontos volt, hogy hogy termékfejlesztései során a fogyasztói igények, és a vállalat hagyományos értékei mellett a hazai sörkultúra fejlesztését és a magas minőségű sörgyártást is szem előtt tartsa. A Borsodi Hoppy egy olyan sör, ami megfelel ezen szempontoknak. Hiszen a boltokban március végétől elérhető, könnyen fogyasztható, felfrissítően citrusos és komlósan kesernyés sör egy olyan különleges hopláger, amit a hazai fogyasztók az utóbbi években egyre inkább keresnek. A Borsodi Sörgyár ezt az igényt szeretné kiszolgálni új portfóliójával, melynek a Borsodi Hoppy az első tagja.
Jellemzők – Borsodi Hoppy
- Típus: India Pale Lager (alsóerjesztésű)
- Kiszerelés: doboz (500 ml), palack (500 ml)
- Összetétel: víz, árpamaláta, komló, komlókivonat
- Alkoholtartalom (ABV): 4,5%
- Keserűség (IBU): 25
- Szín (SRM / EBC): N/A
- Eredeti szárazanyag-tartalom (Balling): N/A
- Származási hely: Magyarország (Bőcs)
- Értékelés: Untappd / RateBeer
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Gyártó adatlap – Borsodi Sörgyár
- Telefon: +36 80 911 034
- Cím: 3574 Bőcs, Rákóczi utca 81.
- Facebook: –
- Instagram: –
- Web: https://borsodisorgyar.hu/
- E-mail: vevoszolgalat@molsoncoors.com
Iszol te rendesen?