Jägermeister Scharf

Scharf, mint csípős…

Az eredeti Jägermeister receptet Curt Mast dolgozta ki az 1930-as években Wolfenbüttelben. Elhivatott vadász volt, így akkoriban vadászok és erdészek itták elsősorban az italát, a keresztet agancsai között hordozó szarvas szimbóluma is arra a legendára utal, miszerint Szent Hubertusz, a vadászok védőszentje látott egy ilyen jelenést.

A likőr máig féltve őrzött receptje 1934 óta létezik. A Jägermeister 56 különböző gyógynövényből készül. Az 1970-es évek óta indult be komolyan az exportja, ezzel nemzetközi karrierje, ma már nyolcvannál is több országban forgalmazzák, mely eredményével az egyik legsikeresebb német szeszes ital.

Hagyományokon alapuló termékfejlesztés

Siker ide, siker oda, nagyon úgy tűnik, a Zwack Unicumhoz hasonlóan a Jägermeister háza táján sem ülnek babérjaikon a lepárlómesterek. A termékfejlesztés folyamatos, emlékezzünk csak a két évvel ezelőtt debütált Manifest-re, és már itt is a minden eddiginél gyömbéresebb Jägermeister SCHARF, mely a világon elsőként Magyarországon mutatkozott be! Az ital 2019 áprilisában került először a boltokba, azóta zajlik a termék világszintű bevezetése.

Jägermeister Scharf palackok
Jägermeister Scharf palackok

Megalkotása során a 80 éve kidolgozott receptúrát használták fel annyi különbséggel, hogy most a gyömbér és a galanga gyökér kapta főszerepet, meghatározva ezzel az ital tüzes karakterét.

A csípős fűszeresség annyira felerősödött az új változatban, hogy ezt már a nevében is kiemelték. A scharf német szó, jelentése: csípős, erős. Ahogyan Nils Böse, a Jägermeister globális márkanagykövete elmondta:

Valóban csípős, amellett, hogy sokkal citrusosabb is, ezért a nagybetűs SCHARF név egyértelműen indokolt. Sokan szeretik az erőteljes, szokatlanabb ízeket, és nyitottak arra, hogy egy ismerős dolgot kicsit újrahangolva tapasztaljanak meg. Az eredmény határozottan más, mégis egyértelműen Jägermeister. 

Sebastian Koenen, a globális innovációs és design csapat vezetője hozzátette:

Hűek maradtunk a gyökereinkhez, de a világ legsikeresebb gyógynövénylikőrének gyártójaként szeretnénk a vásárlóknak új impulzusokat is adni mind ízben, mind dizájnban, mind kommunikációban.

Jägermeister Scharf hűtő egy bár pultján
Jägermeister Scharf hűtő egy bár pultján

A márka ezúttal nemcsak az íz tekintetében volt bevállalós, de a SCHARF kinézetében, stílusában is szokatlanul vakmerőt alkotott. Egyedi külseje miatt feltűnő és könnyen felismerhető a polcokon!

Többet mondok, a felismerésen túl az ezüstszarvas nekem már kitátotta száját, és jéghideg shotként volt szerencsém a SCHARF-ot kóstolni. Csíptem! Minden eddigi Jägermeister variánsnál jobban, mert kimondottan jó érzés, mikor a gyömbér a torokban kicsit még kucorodik, plusz rásegítés az elmének, hogy ez nem szesz, hanem gyógyszer, és valóban egészségünkre válik.

Jellemzők – Jägermeister Scharf

  • Típus: gyógynövény likőr
  • Kiszerelés: palack (40 ml / 700 ml)
  • Összetevők: víz, alkohol, cukor, gyömbér, 56 féle gyógynövénykivonat
  • Alkoholtartalom: 33.0%
  • Származási hely: Németország (Wolfenbüttel)

Kövesd a Kocsmablogot weben, Facebook-on és Instagramon, és ha úgy van: Mutass egy kocsmát!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük