A Żubrówka vodka hazája Lengyelország, ahol mára az egyik legkedveltebb márkává vált. Különlegességét a gyártása során felhasznált bölényfűnek köszönheti, amely a lengyel-fehérorosz határ környékén fekvő Białowieza Nemzeti Park tisztásain nő, és a vadon élő ritka európai bölény előszeretettel legeli. A Żubrówka címkéjén ezért is látható egy bölény (żubr). A bölényfűből minden üveg Żubrówka tartalmaz egy szálat, amely egyedi ízvilágot és színt kölcsönöz az italnak. A hagyomány szerint nyaranta kézzel szedik a füvet, és a napon szárítják. A legenda úgy tartja, hogy aki 2 szálat talál egy üvegben, azt nagy szerencse éri.
Zubrowka – A királyok itala
Egy 1405-ben összeállított lexikonban – melyet ma a Varsói Nemzeti Könyvtárban őriznek – hetven különböző vodka receptet jegyeztek fel, amelyekhez gyógynövényeket, fűféléket, és egyéb természetes ízesítőket használták összetevőknek. A történet szerint II. Zsigmond – az utolsó Jagelló uralkodó – szeretett Białowieza erdeiben vadászni, és ő volt az, aki a helyi illatos, ízes vodkát Krakkóba vitte, így lett Lengyelország egyik legkedveltebb, legnemesebb itala a Żubrówka vodka.
A bölényfűvel ízesített vodka a 18. századra vált a lengyel nemesség kedvelt italává. A nemesek úgy hitték, hogy fogyasztásával egy bölény erejére fognak szert tenni. Az eredeti Żubrówkába kerülő fűszálat napjainkban is az európai bölény természetes élőhelyéről szerzik be, és hagyományos módon, sötét, meleg helyen szárítják. 1000 liter vodka készítéséhez 1-2 kg füvet használnak fel. A népszerű alkoholos ital segítségével e figyelemre méltó növény íz- és illatanyagai széles körben elterjedtek modern világunkban is.
Egy kis történelem
Évszázados vodkagyártási tradíció áll a márka mögött, hiszen már a 16. században megkezdődött a gyártása és a 18. századra Lengyelország egyik legkedveltebb italává vált. Mára pedig már több mint 30 országban megtalálható, többek között Amerikában és Ausztráliában is. Éves szinten mintegy 18 millió liter fogy belőle.

A bölényfűről
A bölényfű vagy illatos szentperje (Hierochloe odorata) a perjefélék (Poaceae) családjába tartozó évelő növény. Białowieza őserdejének vad bölényei különösen kedvelik ezt a növényt. Levelei hosszúak és körülbelül 1 cm szélesek, aromája a vaníliára emlékeztet. Hajtásában akár az 1%-ot is elérheti a kumarintartalom, ennek köszönhető a növény kellemesen édeskés illata. A bölényfű illatos levelét a franciák édességek, dohányok és parfümök, az oroszok pedig teák édesítésére használták. Észak-Európában sokfelé a templomok bejárata elé szórták nagyobb ünnepségek idején. Füstjének tisztító hatást tulajdonítanak, számos ünnepség és beavatási szertartás elmaradhatatlan kelléke. Füstölőként torokfájás és köhögés ellen is alkalmazzák, teája pedig samponként is nagyon hatásos. Szárított levele a kosárfonás és a szőnyegkészítés alapanyaga. Manapság egyik legismertebb felhasználási formája mégis egy közkedvelt tömény ital, hiszen ez az egyik alapösszetevője a Żubrówka Bison Grass lengyel vodkának.
A bölényfű hazája, a Białowieski Nemzeti Park
Egyike a legrégebbi nemzeti parkoknak és rezervátumoknak Európában (1932-ben hozták létre), a Białowieski Puszta központi részén fekszik, és az egész világon ismert a természetes erdőtömbjeiről és az itt elő bölényeiről. Ezeknek a szabadon élő legnagyobb európai emlősöknek létszáma jelenleg több mint 300 darab. Ez nem volt mindig így, az első világháború során e nemes állatok is teljesen eltűntek a területről. Újratelepítésük 1929-ben kezdődött meg mindössze négy példánnyal. A bölénymentő program mára szerves részét képezi a park tevékenységeinek. Gazdag élővilágának köszönhetően az UNESCO elismerését is kivívta magának, hiszen 1979-ben a Białowiza Nemzeti Parkot a Világörökség részéve nyilvánította. A terület legértékesebb része szoros védelem alatt áll, csak vezetővel látogatható. A parkot szoros kapcsolat fűzi a Zubrowka márkához, hiszen itt él a márka szimbóluma, az európai bölény és itt terem egyik alkotó eleme, a bölényfű is.
Titkok, ízek keverve
És álljon itt a végén a néhány koktélrecept. Ezekhez magas falú, úgynevezett highball poharakat érdemes használni, szigorúan keverve és nem rázva!
- Apple Zu: Jégkockával töltött pohárba belekerül 4 cl Żubrówka, amit 1,5 dl szűretlen almalével felöntünk és keverés után egy lime szelettel díszíthetünk.
- Zu Cooler: Jégkockával töltött pohárba először a Żubrówka kerül (4 cl), majd ezt követi a bodzaszirup (1cl), ezt szódavízzel felöntjük, ezáltal egy kellemes frissítő italt kapunk
- Bison Fizz: A pohárba jeget teszünk, majd Żubrówkát és szűretlen cidert (almabort). Nem kell hozzá díszítés, viszont fontos, hogy az arányok 4:1-hez maradjanak.

Jellemzők – Żubrówka Bison Grass vodka
Egyedülállóan aromás, száraz vodka melynek alapját kimagasló minőségű gabonaszesz képezi, különleges ízét, illatát és színét pedig a kizárólag a lengyel Białowieża Nemzeti Parkban található bölényfű kivonatának köszönheti.
- Típus: Vodka
- Kiszerelés: palack (500 ml, 700 ml, 1000 ml)
- Összetevők: gabonaszesz, bölényfűkivonat, cukor, víz
- Alkoholtartalom: 37,5%
- Származási hely: Lengyelország (Oborniki)

Iszol te rendesen?