A sörvilágban szinte példa nélküli, hogy két olyan legendás sörmárka készítsen közös sört, amelyeknek nem csak a neve fogalom, hanem más földrészen, egymástól több mint 4300 mérföldre működnek. A Sierra Nevada az első amerikai kézműves sörfőzdék egyike, az USA sörforradalmának valódi legendája, amelynek a nevéhez fűződik az első american pale ale (APA) elkészítése, 1981-ben. Az itthon ismerősebben csengő nevű Bitburger pedig leginkább arról híres, hogy ők csiszolták tökéletesre a német pilsnert, csaknem épp 100 évvel a Sierra Nevada Pale Ale megjelenése előtt.

Bitburger Triple Hop'd lager - Limited Edition
Bitburger Triple Hop’d lager – Limited Release

A két sörfőzde sikeres együttműködéséből 2019 őszén már kipotyogott egy Oktoberfest nevű közös láger, amelyet Észak-Karolinában, a Sierránál készítettek a két cég főzőmesterei. A kedvező fogadtatás arra sarkallta a két márkát, hogy az adok-kapok elvét viszonozva, ezúttal Bitburgban főzzenek le egy újabb sört, 330 milliliteres dobozos kiszerelésben árasztva el vele a világpiacot.

Bitburger Triple Hop'd lager
Bitburger Triple Hop’d lager

Az új termék, a Triple Hop’d Lager egy alsóerjesztésű, märzen típusú sör, amelyet háromszor komlóztak: rengeteg amerikai komló – cascade, centennial és chinook – mellett jócskán került bele a „Siegelhopfen-ből” is, ami a Bitburger szabadalmaztatott, egyedi komlókeveréke. Ízében leginkább ezeknek köszönhetően a citrusos aromák dominálnak, amelyeket remekül támogat az 5,8 százalékos alkoholtartalmú sör teste és malátás ízjegyei. Könnyed, mégis markáns ital.

A Triple Hop’d Lager Európán kívül természetesen az Egyesült Államokban kerül forgalomba. Magyarországon az Interspar áruházakban és több Spar üzletben lesz elérhető, 2020. március 18-tól.

Jellemzők – Triple Hop’d Lager

  • Típus: India Pale Lager (alsóerjesztésű)
  • Kiszerelés: doboz (330 ml)
  • Összetétel: víz, árpamaláta, komló
  • Alkoholtartalom (ABV): 5,8%
  • Keserűség (IBU): 30
  • Szín (EBC): N/A
  • Eredeti szárazanyag-tartalom (Balling): N/A
  • Származási hely: Németország (Bitburg)
  • ÉrtékelésUntappd / RateBeer

Iszol te rendesen?

esemény italok érdekesség