A Borsodi Sörgyár idén márciusban két ale típusú sörkülönlegességgel a Borsodi Meggy Ale és a fűszeres Borsodi Gyömbér Ale sörökkel bővítette tavaly bevezetett új portfólióját. A termékcsalád áprilistól egy újabb felsőerjesztésű sörrel lett gazdagabb: ez a hazai piacon egyedülálló mangó, guava és maracuja gyümölcslevek párosításából született a Borsodi Tropical Ale, limitált kiadásban.

Borsodi szitu
Borsodi szitu

A Belgiumban és Nagy-Britanniában először megjelent „ale” sörök felsőerjesztéses eljárással készülnek, karakteres ízük eléréséhez pedig több típusú komlót és malátát is felhasználnak. A különleges íz és a kulináris élmény fokozásához sok esetben gyümölcsöt adnak a főzethez.

Spiegel György, a Borsodi Sörgyár marketing igazgatója az új termékről elmondta:

A Borsodi Tropical Ale folytatja azt a merész koncepciót, ami a 2020-ban bevezetett, új portfólió többi tagját is jellemzi. Mind tartalmukban, mind külső megjelenésükben „Borsodis csavart” hoztak fogyasztóink életébe. Szerettük volna ismét meglepni azon fogyasztókat, akik folyamatosan keresik az új ízeket, hiszen minket is vásárlói kíváncsiság hajt, hogy ne álljunk meg a folyamatos fejlesztéssel.

Borsodi kihívások

A trópusi ízű sör is jól illeszkedik a Borsodi Sörgyár előremutató céljaihoz, amelyet egy hosszú távú stratégia támogat.

Vuleta Zsolt, a Borsodi Sörgyár ügyvezetője és kereskedelmi igazgatója hozzátette:

A Borsodi Sörgyárnál büszkék vagyunk arra, hogy az elmúlt év rendkívüli körülményei között is biztosítottuk biztonságos működésünket, így ki tudtuk szolgálni kereskedelmi partnereinket, és emellett képesek voltunk folytatni a korábbi években megkezdett fejlesztéseinket. Ez nem sikerült volna a hazai sörkedvelők bizalma nélkül. Többek között ezt a kitartást szeretnénk meghálálni nekik az idei sörkülönlegességekkel.

A Borsodi Tropical Ale 2021. április második felétől érhető el limitált kiadásban a készlet erejéig a legtöbb Spar és Interspar üzletben országszerte.

Jellemzők – Borsodi Tropical Ale

A mangó, a guava és a maracuja gyümölcslevét együtt érlelik a felsőerjesztésű sörrel. Vajon mi lehet ez? A válasznál csak az ízélmény lesz meglepőbb. Ez az egzotikus Borsodi Tropical Ale, a trópusi gyümölcsök zamatával és a nyár könnyedségével. Ha elolvastad, már pattinthatod is.

  • Típus: Fruit Beer (felsőerjesztésű)
  • Kiszerelés: doboz (500 ml)
  • Összetétel: víz, árpamaláta, gyümölcscukor, narancslé sűrítmény, mangólé sűrítmény, maracujalé sűrítmény, guavalé sűrítmény, citromsav, komló, élesztő
  • Alkoholtartalom (ABV): 4,0%
  • Keserűség (IBU): 20
  • Szín (SRM / EBC): N/A
  • Eredeti szárazanyag-tartalom (Balling): N/A
  • Származási hely: Magyarország (Bőcs)
  • ÉrtékelésUntappd / RateBeer

Gyártó adatlap – Borsodi Sörgyár


Iszol te rendesen?

esemény italok érdekesség