A Forrás pálinkák létrejöttét a magas minőség és a hagyományos, tiszta pálinka iránti egyre növekvő fogyasztói igény táplálta. A gyümölcsök gondos válogatást követően kerülnek a kiforrázott, tiszta cefréző tartályokba, kétfajta eljárással párolják le (tornyos és kisüsti), hogy ne csak illatában, hanem ízében is megtalálható legyen a gyümölcs, majd forrásvízzel hígítják. A Forrás pálinkákat Bárány Péter, a Forrás pálinkamárka egyik tulajdonosa és alapítója, akinek neve múltkor a Brebis prémium pezsgőmárka bevezetése kapcsán már előkerült, a klasszikus ízeket kedvelő, kifinomult fogyasztóknak ajánlja.

Bárány Péter pálinka iránt érzett szerelme nem újkeletű dolog. A Rézangyal márka kapcsán anno csinált már hasonlót, vagyis most azt folytatja, amihez bizonyítottan ért.

A palackozási folyamat vége 9 különböző termék: szilva, barack, meggy, cseresznye, birs, málna, 55%-os barack, 55%-os szilva, illetve furmint likőr.

Forrás pálinka
Forrás pálinka – csak tiszta forrásból

A pálinka divatosan: Forrás Spritz

Az új termékcsalád két hete kapható a belvárosi vendéglátóhelyeken, de már az első hétvégén jól vizsgázott. Három a külföldiek körében népszerű vendéglátóhelyen duplázta meg a teljes pálinkaforgalmat. A szokatlan siker elsősorban annak köszönhető, hogy Forrás pálinkák közül kettő longdrink formájában is kapható. A Forrás Spritz névre keresztelt ital málna vagy birs pálinkából készül szódával és lime-mal, mely a vodka-szóda és rozéfröccs helyett is kitűnő alternatíva.

Bárány Péter a szokatlan népszerűsítés okait így vezette fel:

Virágkorukat élik a longdrinkek Budapest vendéglátóhelyein: míg a töményitalok egyre kevésbé népszerűek, a fröccs, a gin-tonic vagy a vodka-szóda sosem volt még ilyen kelendő. A rövid italok közül a pálinka vesztett a leginkább népszerűségéből, ezért nagy szükség volt már egy új termékcsaládra, amely alkalmazkodik a vendégek igényeihez. A lehető legjobb terméket hoztuk létre, egy új főzési technikával. Ugyanakkor nem célunk, hogy a pálinkafogyasztók pálinka longdrinket fogyasszanak, azt viszont reméljük, hogy Forrás Spritz-cel sokan megszeretik ezt a hungarikumot.

Forrás Spritz
Forrás Spritz

A longdrinknek való pálinkák kóstolás alapján lettek kiválasztva. Sem a szilva, sem a barack nem adott olyan kulináris élvezetet, mint ez a két nagyon illatos és markáns gyümölcs. A Forrás spritzben egyébként 2 cl pálinka van felspriccelve 2 dl szódával 3 dl-es pohárban, lime-mal szervírozva és a málnához jár még egy kicsi menta.

Romkocsma fókusz

A “beetetés” része a külföldieknek úgy zajlott, hogy a Fogas, az Instant és a Szimpla pultjaira image képeket ragasztottak, és a pultosok megkérdezték azokat a vendégeket, akik longdrinket kértek, hogy ismerik-e a magyar longdrinket? A fogadtatás nagyon pozitív volt. Több száz Forrás Spritzet adtak el a szórakozóhelyek az első napokban. Vagyis a budapesti turisták rekordszámú pálinkát fogyasztottak, annak ellenére, hogy a legtöbbjük tisztán túl erősnek tartja.

Forrás Spritz
Forrás Spritz málnapálinkából

Jellemzők – Forrás Szilvapálinka

  • Típus: Pálinka
  • Kiszerelés: palack (500 ml)
  • Összetevők: szilvapálinka, kezelt víz
  • Alkoholtartalom: 40,0%
  • Származási hely: Magyarország (Györköny)

Jellemzők – Forrás 55 Szilvapálinka

  • Típus: Pálinka
  • Kiszerelés: palack (500 ml)
  • Összetevők: szilvapálinka, kezelt víz
  • Alkoholtartalom: 55,0%
  • Származási hely: Magyarország (Györköny)

Jellemzők – Forrás Barackpálinka

  • Típus: Pálinka
  • Kiszerelés: palack (500 ml)
  • Összetevők: barackpálinka, kezelt víz
  • Alkoholtartalom: 40,0%
  • Származási hely: Magyarország (Györköny)

Jellemzők – Forrás 55 Barackpálinka

  • Típus: Pálinka
  • Kiszerelés: palack (500 ml)
  • Összetevők: barackpálinka, kezelt víz
  • Alkoholtartalom: 55,0%
  • Származási hely: Magyarország (Györköny)

Jellemzők – Forrás Meggypálinka

  • Típus: Pálinka
  • Kiszerelés: palack (500 ml)
  • Összetevők: meggypálinka, kezelt víz
  • Alkoholtartalom: 40,0%
  • Származási hely: Magyarország (Györköny)

Jellemzők – Forrás Cseresznyepálinka

  • Típus: Pálinka
  • Kiszerelés: palack (500 ml)
  • Összetevők: cseresznyepálinka, kezelt víz
  • Alkoholtartalom: 40,0%
  • Származási hely: Magyarország (Györköny)

Jellemzők – Forrás Birspálinka

  • Típus: Pálinka
  • Kiszerelés: palack (500 ml)
  • Összetevők: birspálinka, kezelt víz
  • Alkoholtartalom: 40,0%
  • Származási hely: Magyarország (Györköny)

Jellemzők – Forrás Málnapálinka

  • Típus: Pálinka
  • Kiszerelés: palack (500 ml)
  • Összetevők: málnapálinka, kezelt víz
  • Alkoholtartalom: 40,0%
  • Származási hely: Magyarország (Györköny)

Jellemzők – Forrás Furmint Szőlőlikőr

  • Típus: Pálinka
  • Kiszerelés: palack (500 ml)
  • Összetevők: szőlőpálinka, must, kezelt víz
  • Alkoholtartalom: 24,0%
  • Származási hely: Magyarország (Györköny)

Gyártó adatlap – Brebis Magyarország


Iszol te rendesen?

esemény italok érdekesség